
Jászberény, Hungary
Badár Sándor (Jászberény, 1964. február 8. –) Karinthy-gyűrűs magyar színész, humorista. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára járt, Hevesi Tamás, Ternyák Zoltán, Jantyik Csaba osztálytársa volt. Az iskola után 12 évig a vasútnál dolgozott, először bakterként, majd forgalomirányítóként. Horányban él, gyereklovagoltatással foglalkozik. Ha hívják, filmekben játszik, utánozhatatlan karakter. Sajátos humora, rögtönzései és nem utolsó sorban jellegzetes figurája a kortárs magyar film izgalmas alakjává tette. Szőke András jó barátja és alkotásainak állandó szereplője. Szöveget nem szeret tanulni, a felvételeken legtöbbször improvizál. A stand-up comedy művelője, 2003 óta fellép a Dumaszínházban, és alkalmanként a Fábry Showban is. Nem hivatalos rekordként egyszer hét és fél órán át beszélt a közönséghez a Szegedi Ifjúsági Napokon. Szőke Andrással telefonos reklámfilmekben is szerepelt. Fia: Tamás, bűvész. „Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.” Badár Sándor, 2004. szeptember, Interjú a filmkultúra.hu-n Forrás: Wikipédia
as Badár főtörzs (voice)

2008

as Lecsó
2003

as Badár főtörzs (voice)
2004

as Alin
2000

as Tunya
2019

as Mrázik Gyula
2007

as Lajos Zsuzsa
2006

as Badár Sándor
2023

1998

as Kertai Bandi
2005

as Iván
2006

as Maró Sándor
2023
as Badár Sándor
2024

as Breki Bá
2025

as Dzsinn
2024

as Badár Sándor
2024
as Himself
2020
as Himself
2018

2016

as Himself
2013

as Amerikás magyar
2008

as Menyus
2007

as Első kopasz
2007

as Mrázik Gyula
2007

2007

as Miska
2006

as Iván
2006

as Lajos Zsuzsa
2006

as Kertai Bandi
2005

as Badár főtörzs (voice)
2004

as Badár törzsőrmester és Krisztián
2004

as Lecsó
2003

as Bandita
2003

as Alin
2000

1999

1998

1996
as Badár Sándor
15 ep.